Állatbiotechnológiai Főosztály
Főosztályvezető: Dr. Hiripi László

 

A 2011-ben újból létrehozott Állatbiotechnológiai Főosztályt jelenleg három kutatócsoport alkotja. Az Intézet célja, hogy a legmodernebb nemzetközi kutatási trendekhez igazodva, azokat a hazai igények szerint adaptálja. A Kérődző Genombiológiai Kutatócsoport - vezetője Hiripi László Ph.D. – szarvasmarha betegségek genetikai hátterét vizsgálja. A csoport kutatási irányaiba tartozik a precíziós nemesítéshez kapcsolódó genom editálási technológiák fejlesztése kísérleti állatokban. Az Alkalmazott Embriológiai és Őssejtkutatócsoport Gócza Elen Ph.D. vezetésével a pluripotens őssejtek funkcionális vizsgálatára vállalkozott. Jelenleg a miRNS-ek szerepét vizsgálják a pluripotens sejtállapot fenntartásában. Új kutatási irányként csirke ősivarsejtek molekuláris biológiai jellemzését, valamint ezek mezőgazdasági alkalmazhatóságát vizsgálják. A Nyúl Genom és Biomodell Csoport célja, hogy Bősze Zsuzsanna D.Sc. vezetésével mind az alapkutatásban, mind humán betegségek modellállataként, illetve biotechnológiai célok megvalósításában a laboratóriumi nyúl alkalmazhatóságát minél jobban kiterjessze és népszerűsítse. Az intézet kutatási témáit hazai és nemzetközi partnerek bevonásával, a SALAAM COST programmal karöltve valósítja meg (http://www.cost.eu/COST_Actions/bmbs/BM1308). Az intézet minősített kutatói mindannyian különböző szintű egyetemi oktatási feladatokat is ellátnak a SZIE, ELTE és a Corvinus Egyetem B.Sc, M.Sc és Ph.D. szintű képzései keretében.
 


A Főosztály kutatócsoportjai:

 

Alkalmazott Embriológia és Őssejt Kutató Csoport - Dr. Gócza Elen

Utolsó frissítés: 2017. április 13. csütörtök Megjelent: 2012. február 22. szerda

 

 gocza elen

Főosztály:
Beosztás:
Telefon:
Fax:
Szoba:
E-mail:
Researcher ID:

Állatbiotechnológia
Tudományos tanácsadó
+36-28-526-162
+36-28-526-151
156
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
http://www.researcherid.com/rid/C-9883-2014

 

Bővebben: Alkalmazott Embriológia és Őssejt Kutató Csoport - Dr. Gócza Elen

Kérődző Genom Biológia Kutatócsoport - Hiripi László

Utolsó frissítés: 2017. április 13. csütörtök Megjelent: 2012. február 29. szerda

 

 hiripi laszlo

Főosztály:
Beosztás:
Telefon:
Fax:
Szoba:
E-mail:

Állatbiotechnológia
Tudományos munkatárs
+36-28-526-253
+36-28-526-151
159
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Bővebben: Kérődző Genom Biológia Kutatócsoport - Hiripi László

Nyúl Genom Biológiai és Biomodell Csoport - Dr. Bősze Zsuzsanna

Utolsó frissítés: 2017. április 13. csütörtök Megjelent: 2012. február 23. csütörtök

 

 

 bosze zsuzsanna

Főosztály:
Beosztás:
Telefon:
Fax:
Szoba:
E-mail:
Researcher ID:

Állatbiotechnológia
Tudományos tanácsadó
+36-28-526-150
+36-28-526-151
155
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
http://www.researcherid.com
/rid/A-7327-2012

 

Bővebben: Nyúl Genom Biológiai és Biomodell Csoport - Dr. Bősze Zsuzsanna

Copyright 2011 Állatbiotechnológiai Főosztály.
Templates Joomla 1.7 by Wordpress themes free